Az élménybiológus Joós Andrea

APA: Minek biológiát tanulni? Hát semmi szükség rá az életben!
Joós Andrea: Én sem használom semmire, csak népi motívumos szervszínezőket rajzolok, abba is hagytam a tanítást… (nevet) Én azért szerettem meg a biológiát, mert igazából az emberi test működése érdekelt. A logikája. Hogy minden okkal történik benne és ha az egyensúly felborul, akkor van a baj.

APA: Az is sokszor elhangzik, hogy minek kell megtanulni bármit is, amikor fent van a neten.
J. A.: Aha. Csak ha nem tudjuk, mit keressünk, azt hogyan találjuk meg? Nekem az életemet mentette meg, hogy tudom, hogyan működöm. Hogy mi és miért történik velem és bennem.

APA: Miért lettél tanár?
J. A.: Szimplán azért, hogy az történjen, amit én akarok. Ugyanúgy hatalommotivált vagyok, ahogy a tanárok 80 százaléka – de ezzel lehet valamit kezdeni. Rájöttem, hogy ezt lehet jóra is használni – például, hogy megvan az a képességem, hogy bátran kiállok mások elé, jó ügyet tudok képviselni. Csakhogy arra is rádöbbentem, már tanárként, hogy a régi beidegződésekből tanítok, úgy, ahogy engem tanítottak. Az, hogy ha én diktálok, vagy kiállok és szórakoztatom őket, az nem vezet sehova.

APA: Ez az úgynevezett frontális oktatás. Ez eléggé elavult, nem?
J. A.: A gyerekek utálták, szét is verték az órámat. Közben végig azon gondolkoztam, mi az, ami nem működik. Miért kell nekem intővel meg dolgozatírással fenyegetnem, hogy kibírjam a 45 percet? Próbáltam a józan paraszti észre hagyatkozni és elkezdtem változtatni. Igazából az innovációim nem a biológia, hanem a diákok és a magam érdekében történtek, hogy ők és én is jól érezzük magunkat és legyen értelme együtt lenni.

APA: Vegyük végig a legfontosabb nehézfegyvereidet. Például a páros dolgozatot.
J. A.: Volt egy témazáró és nem sokkal előtte olvastam arról, hogy miért nem gyakoroltatjuk a csoportmunkát a gyerekekkel. Úgyhogy mondtam nekik: na, akkor most lehet párt választani és úgy írjuk meg a dolgozatot. Döbbenten néztek: a tanárnő tök hülye. Hogy akkor most egymással fognak beszélgetni. Mondom, hát ez a cél, drágáim, hogy beszélgessetek egymással. A páros beszélgethet egymással, de másokkal nem. Puskázni sem lehet. Ugyanilyen a páros felelet. Hát ki szeret felelni? Én rühelltem. Arra gondoltam, hogy így talán szerethetőbb lesz ez az egész. És az is eszembe jutott – mivel akkoriban rádióztam is –, hogy legyen a felelés rádióinterjú-formátum. Még felkészülési időt is adtam: öt percre a terem sarkába küldtem a két gyereket. Az volt a kérés, hogy csináljanak egy rádióműsort egymással. Kérdezzenek és válaszoljanak is. Aztán az egyik gyerek megkérdezte, hogy közönségkérdés van-e? És akkor lett az is: fecnire kellett felírni. Jött is a galacsincunami, és végül a felelésből egy kellemes show-műsor kerekedett az óra elején.

APA: Nem élnek ezzel vissza a gyerekek?
J. A.: Hogyan?

APA: Például hogy elhülyéskedik.
J. A.: Hülyéskedje el – legalább jót röhögünk. Úgy élhetne vissza, hogy nem készül otthon. De valljuk be őszintén: ki az, aki otthon készül? Én is mindig az óra előtt néztem át az anyagot. Most is ez történt, csak legálisan. Egyébként a való életben is ez van: ha valaki szokott a munkahelyén prezentálni, előtte mindig átnézi és átveszi, mit akar elmondani.

APA: A digitális eszközöket hogyan vontad be az oktatásba?
J. A.: Próbálkoztam a Facebookkal: ami nem fért bele az órámba, azt feltöltöttem egy oldalra. Az egyik kollégám egyszer megjegyezte: „Andikám, te vagy az élménybiológus!” Így aztán ez is lett az oldal neve: Élménybiológia. Persze a diákjaimat nem nagyon érdekelte, de másokat igen – most már 27 ezer követője van. Aztán jött a videófelelet. Hogy használja a kütyüjét, és azon keresztül számoljon be a tudásáról: három percig beszéljen bele a kamerába. Kinézhet a jegyzetre, de a lényeg az, hogy ne legyen benne vágás, és ne olvassa a szöveget. Az olvasást amúgy könnyen ki lehet szúrni: úgy mozog a gyerek szeme, mint Kudlik Júliának a Deltában. Olyan is volt, hogy látom ám, hogy furán oldalt tartja a gyerek a fejét. És akkor megvillant az iPhone füldugója.

APA: Valaki rámondta a fülére a feleletet?
J. A.: Rámondta előre, saját magának. De ezzel nem szúrt ki velem, hiszen így sokkal többet készült, mint amennyit én bármikor elvárhattam volna tőle.